rajzfilm.oldalad.hu - Magyar Rajzfilmek, mesék


Magyar Rajzfilmek, mesék

    Árgyélus királyfi és Tündér Ilona
     
    Árgyélus, a király fia és Tündérszép Ilona, a jóságos lány találkozásáról, szerelméről, egymás iránti felelősségükről szól a mese. Árgyélus királyfi furfanggal küzd az útját keresztező ellenségekkel, Ilona szívével és eszével segíti társát. A történet egy aranyalmafánál kezdődik, mely éjjelente virágba borul és termést hoz. Az almák azonban rendre eltűnnek reggelre, hiába őrizték. Varjú képében jön el Tündérszép Ilona. Sok-sok viszontagság után, ahogy a tündérmesékben már megszokhattuk, a királyfi legyőzi ellenségeit és egymásra találnak a szerelmesek. S addig élnek, míg meg nem halnak.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    A ceruza és a radír
     
    A ceruza és a radír magyar rajzfilm, amelyet 1960-ban mutattak be. A rajzfilm több díjat is nyert, például 1960-ban a Karlovy Vary Rajzfilmfesztivál díját, ugyancsak 1960-ban Budapest Kisfilm szemle I. díját, 1961-ben az Oberhauseni filmfesztiválon oklevelet kapott. A filmet Macskássy Gyula írta és rendezte, a zenéjét Ilosvay Gusztáv szerezte.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Mátyás, az igazságos rajzfilm
     
    A Pannónia Filmstúdió kecskeméti stúdiójának mára már szinte kultúrrajzfilmmé vált rajzfilmsorozata máig generációk kedvence, nem véletlenül. Gyönyörűen megrajzolt hátterek és karakterek teszik élvezetessé az igazságos Mátyás király kalandjait.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Daliás idők
     
    Gémes József lovagregénye, az Arany János Toldi-trilógiája ihlette a festményanimáció sok tekintetben egyedülálló volt a világon. Ez volt az első egész estés festményfilm, amelyhez a látvány megalkotói több tízezer olajfestményt készítettek, melyekben leginkább a XIX. század végének romantikus naturalizmusa, színkultúrája, Paál László, Madarász Viktor, Mednyánszky László és Fényes Adolf világa érhető tetten.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Egér és oroszlán
     
    Az Egér és oroszlán magyar rajzfilm, amely 1957-ben mutatták be. 1957-ben jött létre a Pannónia Filmstúdió első animációs film stúdiója, Szinkron Filmgyártó Vállalat részeként. A forgatókönyvet Benczés Ernő és Várnai György írta, Macskássy Gyula rendezte, a zenéjét Farbinger István szerezte
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Egérút
     
    Az Egérút egy manóról és egy egérről szóló egész estés magyar rajzfilm, amelyet az 1986-os Macskafogó alkotói készítettek el, s 1999-ben mutatták be a mozikban. A forgatókönyvet Nepp József írta, Ternovszky Béla rendezte, a zenéjét Pethő Zsolt szerezte, a producer Kunz Román.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    A nagy ho-ho-horgász
     
    A nagy ho-ho-ho-horgászverseny magyar televíziós rajzfilm, amely A nagy ho-ho-horgász című televíziós rajzfilmsorozatnak az 1990-es rövidfilmje. Az eredeti sorozat két főszereplője nem más, mint a Nagy Ho-ho-ho-horgász és a Főkukac. A forgatókönyvet Csukás István és Sajdik Ferenc írta, Füzesi Zsuzsa rendezte, a zenéjét Pethő Zsolt a 100 Folk Celsius együttessel szerezte, a producere Sárosi István.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Vízipók csodapók
     
    Ritka és páratlan rajzfilmsorozat, mivel a főszereplők rovarok, a mellékszereplők puhatestűek, illetve kétéltűek és a történet javarészt a víz alatt játszódik. Könnyebb népszerűvé válni katicabogárral, kismalaccal, macival, nyuszival, itt viszont olyan állat a főhős, amelyet egyébként a gyerekek észre sem vennének, vagy nem tartanának rokonszenvesnek. Vízipók otthona a Kristálypalota, legjobb barátja a Keresztespók. Sok más meséhez hasonlóan itt is fontos eleme a történetnek a szolidaritás, a segítségnyújtás, a barátság, a kedvesség, például amikor Vízipók a nagy hőségben megnézni, mi van Keresztes barátjával. Bálint Ágnes ötletéből Kertész György írt mesét.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Magyar népmesék
     
    Talán ma már hihetetlennek tűnik, de részben anyagi okai voltak a sorozat elindításának. A Pannónia Stúdió kecskeméti műterme a hetvenes években indult, és kezdetben nem volt pénzük arra, hogy írót, forgatókönyvet fizessenek. Mivel akkoriban igen erős volt a néprajzos mozgalom, reneszánszát élte a táncház, a népmese, a népdal gyűjtése, kézenfekvő megoldás volt a népi kultúra gyöngyszemeit feldolgozni. A sorozat Mikulás Ferenc stúdióvezető ötlete volt, a rajzfilmek tervezője és rendezője Jankovics Marcell lett. 1977-ben készültek az első részek, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy azóta is bombasikerük van. 2009-ig 89 rész készült el. Az első epizódokhoz még több színész adta a hangját narrátorként, a harmadik évadtól viszont Szabó Gyula volt - haláláig - az egyetlen mesélő.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Sebaj Tóbiás
     
    A nyolcvanas évek elején készült gyurmafilm is szép példa arra, hogyan lehet hagyományos párbeszédek és narráció nélkül olyan történetet alkotni, amelyet egy percig sem fognak unni a gyerekek. Sőt, felnőtt fejjel is roppant szórakoztató minden egyes rész. Sebaj Tóbiás városi kópé, aki kalandjai során úgy mászik ki a slamasztikából, hogy átalakul. A történet, a megjelenítés, a főcímzene és a motyogó szinkron is remek, arról nem is szólva, hogy egy-egy kiszólást is elcsípünk, ha figyelünk, az egyik epizódban mintha mérgében egy édesanyát említene Tóbiás. A sztorit Csukás Istvánnak köszönhetjük, a rendezés Cakó Ferenc munkája Tóbiás hangját pedig Haumann Péter, illetve Szombathy Gyula kölcsönzi. A zenéjét a Bergendy zenekar szerezte.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Pompom meséi
     
    Valóban harmincéves a Pom Pom, de csak a film - a könyv körülbelül egy évvel korábbi, 1979-es. A Corvina kiadónál volt egy nagyszerű szerkesztőnő, Sívó Mari, aki épp külföldről jött haza, és ott látta, hogy kezdenek divatba jönni az olyan, húsz-harmincoldalas gyerekkönyvek, amelyek egyetlen mesét tartalmaznak, sok illusztrációval. Nem ismertük még egymást Sajdik Ferivel, úgy hogy külön-külön hívott fel minket, összeültünk, és akkor javasolta, hogy készítsünk egy ilyet itthon is. Először csak annyit találtunk ki, hogy a mesének képzelt lényekről kellene szólnia - ami persze nem egy új dolog, hisz az állatmeséken belül elég nagy területet foglalnak el a képzelt lényekről szóló történetek. Aztán elengedtük a fantáziánkat, ami nagyon jó élmény volt, még csak annyi megkötésünk sem volt, hogy a macska macskára hasonlítson. Fantasztikus lények születtek, alig bírtuk abbahagyni, megcsináltunk egyben vagy huszonhat történetet.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Vuk
     
    A Vuk egész estés magyar rajzfilm, amely Fekete István Vuk című regénye alapján készült, 1981-ben mutatták be a mozikban és a televízióban. A forgatókönyvet Dargay Attila, Imre István és Tarbay Ede írta, Dargay Attila rendezte, zenéjét Wolf Péter szerezte, a producere Budai György és Imre István, a főszerepben Pogány Judit és Gyabronka József hangja hallható. A Pannónia Filmstúdió készítette, a Mokép forgalmazta. A címszereplő Vuk, a kis róka. A rajzfilm története nagy vonalakban követi a regény történetét, néhol egyszerűsítve, máshol vidám jelenetekkel, és motívumokkal kiegészítve azt.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A császár új ruhája, diafilm Magyar népmesék: A kőleves Vacak 2- Vacak az erdő hőse MACSKAFOGÓ 2 Egérút rajzfilm, mese Mesék Mátyás királyról: Beatrix királyné tréfája Mesék Mátyás királyról: A tök és a négy ökör Mátyás Király- Az igazmondó juhász Mátyás Király- Furcsa látogatók Mátyás Király- Mátyás király Gömörben Mesék Mátyás királyról: A kolozsvári bíró Magyar népmesék: Mátyás király aranyszőrű báránya Mátyás az igazságos Mátyás az igazságos Mátyás az igazságos Mátyás az igazságos Mátyás az igazságos Mátyás az igazságos Mátyás az igazságos
336
Untitled Document